A fejünkben készült képek hatalma

A világot úgy érzékeljük, ahogyan a bennünk élő képek láttatják velünk. Ezek a belső képek hasonlóan működnek mint a fényképek: egyszer rögzülnek, és onnantól csendben befolyásolják, mit veszünk észre, mit érzünk, és hogyan viselkedünk.

Ez a belső világ sokkal erősebb, mint gondolnánk. Mondhatnánk azt is: életünk jelentős részében ezek a belső fényképek irányítanak bennünket. Amikor egy helyzetbe kerülünk, nem nulláról indulunk. Az agyunk már előre „kész képekkel” dolgozik arról, hogy mi történik majd.

Ilyenek lehetnek például:

• „Engem nem vesznek komolyan.”

• „A világ veszélyes.”

• „Meg tudom oldani.”

Nem csupán gondolatok ezek, hanem belső irányítórendszerek. Meghatározzák, hogy:

• mit veszünk észre,

• mit hagyunk figyelmen kívül,

• hogyan reagálunk,

• és hogyan érezzük magunkat.

Három típust különböztethetünk meg: van, amelyik rugalmas, van, amelyik félig rugalmas, és van, amelyik teljesen merevvé válik. 

Merev képekről akkor beszélünk, ha mindig mindent igaznak gondolunk: „Én ilyen vagyok.” / „A világ ilyen.” / „Mások ilyenek.”. Ilyenkor a kép nem kérdez, nem vizsgál, nem enged kivételt. Amit elmentünk, az úgy van és kész: „Én nem vagyok elég jó.” / „Engem mindig kihasználnak.” / „Nem lehet megbízni senkiben.”. Ezek ugyan tartalmaznak igazsagot, de sajnos minden helyzetre ráhúzódnak. És ez beszűkíti a látásmódot. Olyan, mintha egyetlen szűrőn keresztül néznénk a világot.

A félig rugalmas képek esetében már néha nyitunk is. Ez egy átmeneti állapot. Ilyenkor a belső kép néha igaznak tűnik, más helyzetben viszont nem: „Néha jól kezelem a helyzeteket, néha nem.” / „Vannak emberek, akikben megbízom, másokban nem.” / „Bizonyos helyzetekben erős vagyok.”. Ez már sokkal egészségesebb működés, mert itt megjelenik a kivétel lehetősége. A világ nem fekete-fehér.

A rugalmas képek viszont nem lezártak, hanem nyitottak maradnak, a világ élő marad. Ilyenkor a gondolkodásunk így hangzik: „Ez most így történt, de lehet másképp is.” / „Most ezt látom, de tanulhatok új tapasztalatból.”. Ez a fajta belső kép lehetővé teszi a fejlődést. Nem ragadunk bele egyetlen önképbe, hanem képesek vagyunk változni a tapasztalataink mentén. 

Hogy miért ennyire fontosak ezek a képek?

Azért, mert nem csak gondolkodunk, hanem a képeink szerint élünk. Három különböző szinten jelenik meg a belső képeknek a hatàsa: A figyelem, az érzelem, és a viselkedés szintjén: amit észreveszünk, amit érzünk és amit teszünk. Ha valaki például azt a képet hordozza, hogy „nem vagyok elég jó”, akkor a figyelme a hibákra áll rá, gyakrabban érezhet szégyent vagy szorongást, és inkább visszahúzódik vagy túlkompenzál. Nem a valóság vezeti őt, hanem a saját belső képe a valóságról.

Viszont a jó hír, hogy a képek nem kőbe vésettek, nem véglegesek.

A tapasztalatok, ismétlődések, kapcsolatok, érzelmi élmények által hozzuk létre őket. És ezek által változtatjuk is meg azokat. De nem gyorsan, és nem pusztán akarattal. Hanem új tapasztalatokon keresztül. Amikor valaki például újra és újra megtapasztalja, hogy el tud valamit érni, hogy elfogadják, vagy biztonságban van egy kapcsolatban, akkor a régi kép lassan veszít az erejéből.

A változás lényege nem az hogy pozitívabban gondolkodjunk. Hanem az, hogy a belső képeink ne legyenek túl merevek, ne zárjanak be minket, ne váljanak véglegessé. Tudjanak frissülni, és hogy meg tudjuk engedni a változás lehetőségét.

Mert a fejlődés akkor kezdődik, amikor a régi kép már nem tudja teljesen megmagyarázni az életünket, és helyet ad egy új, tágasabb látásmódnak. 

“Sokszor nem a világ változik meg körülöttünk. Van, hogy csak a kép változik meg bennünk  de ettől minden másnak tűnhet.”